Kedvelj és ajánlj minket a facebookon is

Breaking News

10 baba-érdekesség – avagy mit nem tudunk a csecsemőkről?

Először könnyek nélkül sírnak
A kisbabák furcsa szerzetnek tűnhetnek először. Számos dolgot másképp csinálnak, mint a már idősebb gyerekek, s igen meglepő szokásaik lehetnek. Íme néhány érdekesség róluk.

Maguk a szülők is meglepetten figyelnek fel a pici babák különös dolgaira. Még furcsábbnak tűnhet azonban ez a kívülállók számára. A baba „működése” egészen más, mint amit akár az idősebb gyermekektől vagy a felnőttektől megszoktunk, sőt számos érdekességet tartogat. Furcsa jelenségeket figyelhetünk meg a csecsemőknél.

Mik ezek?

1. A legelső székletnek nincs szaga: Az első baba érdekesség, hogy fekete, folyadékszerű a kicsik ürüléke, mely tulajdonképpen nyálkahártya – ez a méhből származik, illetve minden olyasmit tartalmaz, amelyet az anyaméhen belül emésztettek meg. Ebben azonban nincs bélbaktérium és így szaga sincs. Amint azonban már etetik a babát, a baktériumok elkezdenek gyülekezni a belekben, 1-2 nap után a bélmozgások hatására zölddé, sárgává, barnává válik a széklet, a jól ismert szaggal.
2. A babák légzése olykor megáll: legtöbbször alvás során, akár 5-10 másodpercig is képesek nem venni levegőt. Ezalatt a szülő be tud pánikolni, de a szabálytalan légzés normális. Ha ennél több ideig nem vesz levegőt, persze vészhelyzet van! Amikor a csecsemők izgatottak vagy előzőleg sírtak, akár több mint 60 lélegzetvétel is történik percenként.

3. Manduláiknak vannak ízlelőbimbóik: bár a babáknak közel annyi ízérzékelőjük van, mint az idősebb gyerekeknek vagy tiniknek, azok több felületet fednek be, így a mandulákat is. Egy baba képes az édes, keserű és savanyú ízek érzékelésére, de a sósra nem (kb. 5 hónapos koráig).

4. A babák először könnyek nélkül sírnak: a kicsik első alkalommal 2-3 hetesen sírnak, de a könnyek ekkor még nem látszanak, míg el nem érik az egy hónapos kort. A késő délután és kora este a leginkább problémás időszak. Sokszor oka sincs a sírásnak, és semmi nem segít. Legjobban a fogantatás utáni 46 hétben sírnak, vagy 6-8 hetesen. Három hónap után ez a pánik általában elmúlik.

5. A csecsemőnek van melle: amikor megszületnek, a fiúk és a lányok is rendelkeznek kis mellekkel. Még tej is folyhat belőlük, de nem kell velük csinálni semmit. Ez azért képződik, mert a babák ösztrogént vonnak el az édesanyjuktól, de ez pár héten belül elmúlik. A lánybabáknál akár kismértékű hüvelyi folyás is tapasztalható, mely néhány napig tart. 

6. Bal arcukon szeretnek aludni: az újszülöttek 15 százaléka háton fekve balra fordítja a fejét. Ez valószínűleg egy génhez kötődik, mint a gödröcskék képződése. Ez a kis „torzulás” pár hónapig tart, amely megmagyarázhatja azt is, miért jobbkezes vagy balkezes valaki, például.

7. A babáknak több agysejtjük van: noha a gyermekek agya nagyobb a világrajöttük után, az idegsejtek többsége elektromos üzeneteket hordoz. Ezen neuronok többsége nem helyettesítődik, ha elhal, vagyis a felnőtteknek kevesebb van. A sejtek közti kapcsolatos „lecsiszolódnak”, ahogy idősödnek, ez segíti az embert a fókuszálásban, de csökkenti a kreativitást.
8. A fiúbabáknak erekciójuk is van: ez gyakran történik, mielőtt pisilnek. Az okát máig nem tudni, de nincs ok emiatt aggodalomra. Még az ultrahangon is látszik, mielőtt a gyermek megszületik. Az is normális, hogy születéskor a péniszük nagynak tűnik – ebben az anya és a baba hormonjai is szerepet játszanak.

9. A babák megijesztik magukat: a csecsemőknek elég egy hang, ez erős illat, éles fény, hirtelen mozdulat, vagy akár a saját sírásuk, hogy megijedjenek. Ha a kisbaba fél, karjait kinyújtja az oldalára, kinyitja a kezét, majd gyorsan bezárja és visszahúzza azt a testéhez. Ez az ún. Moro-reflex.

10. Egyes születési jelek eltűnnek: a rózsaszín vagy pirosas foltok, melyek a homlokon, szemhéjakon, orron vagy a háton megjelenhetnek – ilyenek az ún. mongol foltok is, melyek lapos, kékes foltok, akár a tinta – általában pár hónap alatt elhalványulnak. Okai nem ismertek.

Az eperszerű hemangioma élénkvörös, ennek kiváltó oka a gyorsan növekvő véredények. Eltűnhet néhány hét alatt, de akár éveket is igénybe vehet az elhalványulása.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu

Nincsenek megjegyzések