Kedvelj és ajánlj minket a facebookon is

Breaking News

Hihetetlen fogyásával vált példaképpé ez az anyuka!

Hazánkban is egyre nagyobb problémát jelent az elhízás, ez alól pedig a gyerekek sem kivételek. Éppen ezért annyira fontos, hogy példaként járjunk gyermekeink előtt, ahogy azt ez az anyuka is tette. Ismerd meg az ő történetét!
Történetünk Rafaela Arlottáról szól, aki beismerte, hogy fiatal nő létére nagyon lusta volt. Szeretett a kanapén ücsörögni és a kedvenc tv-műsorát nézni, miközben állandóan nassolt valamit, és semmit nem mozgott. Mivel a munkájában sikeres volt, ezt használta mentségül arra, hogy miért nem  sportolt semmit sem.

Amikor  viszont Rafaela 2009-ben férjhez ment, férjével még jobban elengedték magukat, egyáltalán nem főztek otthon, hanem mindig eljártak enni valahová, leginkább gyorskajákat.

Rafaela végül elérte a 85 kg-os testsúlyt, ami alkatához képest jelentős túlsúlyt jelentett. Férjével ekkor már szerettek volna gyermeket vállalni, de sokáig küzdöttek vele, mert Rafaela nem tudott teherbe esni. Véleménye szerint a testsúlya volt az egyik oka annak, hogy nem jött össze egyből a baba. Amikor azonban nagy nehezen teherbe esett és kislányát a világra hozta, tényleg rájött, hogy változtatnia kell. Nem csak saját maga, de a lánya miatt is.

Azt szerette volna, hogy a kislánya egészséges mintát lásson, egészséges szokásokat sajátítson el és egészséges önbecsülése alakuljon ki. Rafaela ezért elkezdett egészségesebb életmódot folytatni.
A végeredmény? 31 kg-ot sikerül leadnia és most boldogabb, mint valaha!

Fogyással példaképpé – A történet

Két évbe telt, mire sikerült teherbe esnie Rafaelának, és biztos volt benne, hogy a súlya nagy szerepet játszott a fogamzásában, és valószínűleg igaza is volt.

Szülés után Rafaela csak 3 kilót tudott leadni, ami nem volt elég, ezért úgy döntött, hogy egy komolyabb életmódbeli változást kell tennie ahhoz, hogy jobb példaképe lehessen a lányának.

“Amikor Mel született, lényegében csak az ő súlyát, 3 kg-ot tudtam leadni, majd ezután gyakorlatilag semmit. Mivel magamnak dolgozom, csak 47 nap szülési szabadságom volt, így csak én voltam és a lányom. Nem volt dadám, és a férjem csak éjjel érkezett haza. Amikor Mel 3 hónapos lett, eldöntöttem, hogy kihívás elé állítom magam. Ekkor még csak heti két alkalomra hívtam dadát. Így volt időm dolgozni és egy kicsit magammal is foglalkozni. Elkezdtem megtervezni az étkezéseimet. Semmi radikális nem történt, egyszerűen csak kivontam az édességeket a képletből, amiket addig minden nap fogyasztottam. Egy igazi kihívás volt számomra hogy jóban legyek magammal, mivel nagyon zavart a tény, hogy egy fotón sem szívesen néztem magamra.”

Lánya születésével Rafaela életmódja és egészsége is teljesen új irányt vett: a terhessége óta 31 kg-ot fogyott és a régi ruhái mind lötyögnek rajta. Rafaelát a lánya is inspirálta az életmódváltásban, és abban, hogy az egészséget válassza a tunyaság és a folyamatos nassolás helyett.

Hogy mit érzett Rafaela mindeközben, és miért akart fogyással példaképpé válni?

“Nem akartam keserű, egészségtelen és leharcolt lenni. Nem akartam, hogy a lányom úgy nőjön fel, hogy azt látja, csupa egészségtelen dolgot csinálok, ami árt nekem. Az egyik legnagyobb motiváció az utam során az volt, hogy jobb és egészségesebb ember legyek a lányom, Mel számára. Ő már csak az új Rafaelára fog emlékezni.”

Mi Rafaela tanácsa azoknak, akik szintén fogyással példaképpé szeretnének válni?

„Csináld könnyedén. Ne siettesd a dolgokat. Nem szabad hirtelen radikális változtatásokat eszközölni a táplálkozásodban. Adnod kell magadnak időt, hogy fejben mindent eltervezhess. Találd meg azt a mozgásformát, amit szeretsz és hosszú távon élvezni fogsz.”

Nincsenek megjegyzések