Mit tudunk a Napról? Szerencsénkre megfelelő távolságban helyezkedik el a Földhöz képest, forró, és fényt, energiát, az élet lehetőségét adja nekünk. Hogy hangja is van, azt viszont már igen kevesen sejtenék, pedig, ha az űrben terjedne a hang, akkor ez hallható is lenne.
Hála a NASA műszereinek és tudós munkatársainak, mégis van rá lehetőségünk, hogy meghallgassuk, milyen hangja lenne a Napnak, ha hallhatnánk azt.
A Nap hangja
Ha egy szóval szeretnénk jellemezni, milyen, azt mondanánk, fülsiketítő. Az ESA - European Space Agency - és a NASA közösen húsz éven át rögzítette a Nap atmoszférájának eseményeit. Ennek köszönhetően ma a saját fülünkkel hallhatjuk, hogy milyen hangja van a hatalmas, forró csillagnak: a Nap fizikai folyamatainak, vibrációja adatainak rögzítésével a szakértők elkészíthették a különleges hanganyagot.
A bolygók hangja
A Föld hangja is különleges, melyet az űrbe bocsátott Voyager űrszonda rögzítette anyag segítségével tett meghallgathatóvá a NASA.
A következő, szintén a NASA, az emberi fül számára megfelelő frekvenciára tett anyagának köszönhető, teljes összeállításban az összes bolygó hangja meghallgatható.
A Föld is tele van rejtéllyel
1942-ben Indiában, egy, a Himalája vonulatai ölelte völgyben hátborzongató tóra lelt egy gyanútlan erdész. Felszíne jéggé fagyott, de közelebb sétálva jól kivehető volt, hogy az tele van csontvázakkal. A megrettentő felfedezést talán még ellenségének sem kívánta volna, de ez még csak a kezdet volt.
Címlapkép: Getty Images.