Kedvelj és ajánlj minket a facebookon is

Breaking News

Hogyan kezdjen sportolni, aki túlsúlyos? Ajánlunk pár tornaprogramot!

A testsúly csökkentéséhez elengedhetetlen a rendszeres mozgás. Azonban ha valaki túlsúlyos, sokkal körültekintőbbnek kell lennie, hiszen nem mindig tud ugyanúgy mozogni, mint egy normál testsúlyú ember.
Ha valaki eldönti, hogy végre megszabadul a hosszú évek alatt rárakódott túlsúlyától, két irányból kell megközelítenie a kérdést: egyrészt, meg kell változtatnia az étrendjét, másrészt, el kell kezdenie rendszeresen mozogni. Talán nincs is olyan program, mely ne erre a két alappillérre épülne.

Nem megfelelő állóképesség

Természetesen, mondani könnyű, de megvalósítani már jóval nehezebb. A legtöbb túlsúlyos ugyanis sem a megfelelő állóképességgel, sem hajlékonysággal, sem erővel nem rendelkezik, az ízületeire pedig hatalmas teher hárul. Így hiába ajánlják a futást, ha valaki öt perc gyaloglás után is kifullad, vagy az erősítő tornát, ha évek óta a súlyzók közelébe sem ment. Ha gondolkodás és felkészülés nélkül vágunk bele a sportolásba, könnyen sérülés lehet a vége, az pedig szinte biztos, hogy a kudarc, a szégyen vagy a fájdalom miatt néhány alkalom után feladjuk az egészet.

Csináljuk élvezettel

A legfontosabb, hogy olyan tevékenységet találjunk magunknak, amit élvezettel csinálunk. Ha valaki túlsúlyos, rengeteg kérdés merül fel benne: vajon jó gyakorlatokat csinálunk? Honnan tudjuk, hogy használ a mozgás? Mikor fogjuk látni az eredményeket? A szakemberek szerint a legjobb, ha ezeket a kérdéseket egyszerűen ignoráljuk, hiszen a célunk hosszú távú kell, hogy legyen. Vagyis az életmód megváltoztatása legyen a legfontosabb, nem pedig a fogyás. Bármelyik szinten találhatunk olyan mozgásformát, melyet élvezettel végzünk!

Kezdjük lassan!

Ha nagy a túlsúlyunk, ne akarjunk mindjárt naponta egy órát spinningelni vagy két hónap alatt felkészülni a félmaratonra. Kezdjünk lassan, óvatosan. A jelszavaik legyenek rendszeresség és fejlődés. Koncentráljunk arra, amit bírunk, ne pedig arra, amiről álmodozunk! A legtöbb mozgásformának létezik könnyített változata: futás helyett gyalogolhatunk, aerobic helyett kipróbálhatunk gyógytornát, Alizeticset. Azt se felejtsük el, hogy van élet a divatos sportokon kívül is, és például az asztalitenisz is alaposan átmozgat! Ügyeljünk a testünk jelzéseire! Azonnal hagyjuk abba, ha fájdalom jelentkezik.

Edzés csoportosan

Érdemes másokkal összefogni. Az interneten egyre több olyan közösség formálódik, akik teljesen kezdőknek vagy túlsúlyosaknak segítenek formába lendülni, tanácsokkal, lelki támogatással, közös edzésekkel. Egy-két alkalommal személyi edzőt is érdemes felkeresni, ő ugyanis alapdolgokat is megtanít (például hogyan kell bemelegíteni vagy hogyan végezzünk el bizonyos gyakorlatokat).

Figyeljünk az eredményekre

Jegyezzük fel a fejlődésünket és figyeljük az eredményeinket! Ne csak azt nézzük, számszerűen mennyit fogytunk, hanem azt is, mennyivel könnyebben mozgunk, vagy mennyivel jobban állnak rajtunk a régi ruháink.

Nincsenek megjegyzések