Kedvelj és ajánlj minket a facebookon is

Breaking News

Jó hatással van a vérnyomásra, ha minden délután pihenünk egy órát

Görög kutatók jöttek rá.

Jó hír a lustálkodóknak

Meglepő dolgot tártak fel a görög kutatók a délutáni alvással kapcsolatban. Észrevehetően csökkent ugyanis a napközben pihenő alanyok vérnyomása az egész nap talpon lévőkéhez képest. Ezzel bebizonyosodott, hogy a délutáni alvás ugyanolyan hatékony vérnyomáscsökkentő, mint más életmódbeli változtatások.

A só- és az alkoholfogyasztás mérséklése például 3-5 higanymilliméterrel, míg a kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7 higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomást. A rendszeres délutáni pihenéssel pedig mintegy 5 higanymilliméteres csökkenést lehet elérni - magyarázta Manolis Kallistratos kardiológus, a tanulmány társszerzője.

A legolcsóbb vérnyomáscsökkentő

A felfedezés fontos előrelépésnek tekinthető, ugyanis 2 higanymilliméteres csökkenéssel már 10 százalékkal mérséklődik a szívroham kockázata. A délutáni alvás esetében pedig minden óra elteltével 3 higanymilliméternyi vérnyomás-csökkenést lehet elérni.

A kutatók szerint a kifejezetten magas vérnyomással küzdőknek is érdemes bevezetni a délutáni alvást. A nyugdíjasok napjába például könnyen beilleszthető a szieszta. Ráadásul semmilyen pluszköltséggel nem jár, ugyanakkor segíthet a magas vérnyomásra szedett gyógyszerek adagjának csökkentésében.

Nincsenek megjegyzések