Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Megelőző lépések a rákos betegségek kialakulása ellen


A rákos betegség megelőzése nem olyan egyszerű feladat, hiszen nemcsak mi magunk, az életmódunk határozza meg, hogy betegek leszünk a jövőben, avagy elkerül bennünket ez a kór. 

Azonban az életvitelünknek és az elfogyasztott ételeknek igencsak jelentős a befolyása arra, hogy milyen betegségeink lesznek, hogy lesz-e daganatos megbetegedésünk vagy sem. A genetikával sok mindent nem tudunk kezdeni, de mindennap tehetünk azért, hogy egészségesek maradjunk. Mutatjuk is, hogy milyen tényezők, milyen életmódbeli változások és táplálékok segíthetnek a daganatos betegségek elkerülésében.

Az életmód változtatása sokat segíthet a betegség megelőzésében. Az egyik legfontosabb lépés, hogy rendszeresen mozogjunk. Az elhízás ugyanis krónikus gyulladást okoz a szervezetben, ami táptalaja lehet a rákos sejtek kialakulásának és szaporodásának.

Az alvásnak is kiemelkedő szerepe van a jó egészség fenntartásában. Egy felnőtt embernek legalább 7 óra pihenésre van szüksége. Ha csak tehetjük, minden este 11 óra előtt feküdjünk le aludni, hogy a testünk regenerálódhasson.

A rákos betegségek kialakulásában kiemelkedő szerepe van a stressznek. Minél kevesebbet stresszelünk, annál kevesebb esélye van a betegségnek. Ha stresszes az életünk, a munkahelyünk, mindenképpen változtassunk még mielőtt késő lenne.

Mit tehetünk még? A napi 2 liternyi vízfogyasztás is nagyon hasznos, hiszen ezzel mintegy kisöpörjük a szervezetből a méreganyagokat, melyek szintén felelőssé tehetők a betegségek kialakulásáért.

Az immunrendszernek meg kell adnunk az alapvető tápanyagokat, a vitaminokat, ásványi anyagokat, a fontos antioxidánsokat, hiszen ezek csökkentik a szervezetben az oxidatív stresszt, amelynek magas szintje szintén rákos megbetegedéshez vezethet.

Csökkentsük a vörös húsok bevitelét, hiszen ezek gyakran tele vannak hormonokkal, amelyek szintén károsan hatnak az egészségre.

Nagyon lényeges, hogy szüntessük meg a szervezetben zajló gyulladást, és érjük el, hogy az immunrendszerünk hatékonyan működjön. Fordítsunk kiemelt figyelmet a hormonrendszerünkre is, hiszen lényeges, hogy kiegyensúlyozott és kellően hatékony legyen. A jó emésztés, a rendszeres böjtölés és a méregtelenítés is segíthetnek a rákos betegségek megelőzésében.

Nincsenek megjegyzések