Hónapokkal ezelőtt röppent fel a pletyka, hogy Kozso szíve ismét foglalt, az énekes azonban gondosan ügyelt arra, hogy szerelmét megóvja a kíváncsi szemektől. Most azonban a titokra fény derült: Kozso párja, Ágica egy komoly sportolónő, aki lefutotta a hat legnagyobb maratont a világon.


Kozso és Ágica szerelmük próbáját idén a Párharc műsorában vívják meg a fődíjért. A szerelmesek elszántak, és a Ripost-nak elárulták, hogyan ismerkedtek meg egymással.

“Nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt ismerkedtünk meg, szerintem szerelem volt első látásra. Azóta tudtuk, hogy egyszer, a megfelelő időben és a megfelelő helyen együtt leszünk. Nagyon sok akadályt leküzdöttünk és a távolság is közénk állt, de most itt vagyunk, boldogabban, mint valaha” – mesélte Ágica.

Kozso és Ágica szerint nagyon élvezték a Párharc műsor forgatását, annak ellenére is, hogy extrémebbnél extrémebb feladatok elé állította őket Stohl András. Az idei évad sokkal keményebb lesz, mint a tavalyi.

Fantasztikus volt a forgatás minden pillanata, a hatása alatt vagyok még mindig. Az egész csapat a szívemhez nőtt, imádom őket. Hihetetlen tudású emberekkel, művészekkel “harcolhattunk”, ennyire még sosem voltam elájulva egy műsortól, de ez a világ csodája! – mesélt élményeiről Kozso, aki férfiasan bevallotta azt is, mitől fél a legjobban.

“A magasságtól rettegek, ha már magasabb egy asztal, rosszul vagyok” – tette hozzá. Május 8-tól a nézők is láthatják, hogyan sikerült megbirkózniuk Kozsoéknak a félelmeikkel.