Igyekszik nem elkényeztetni gyermekeit, ám a legfontosabb dolgokat biztosítani fogja Mariánnak és Olivérnek Majoros Péter, azaz Majka. 

A rapper-műsorvezető nem csinál titkot abból, milyen fontos számára az anyagi biztonság, s két fiának jövőjével kapcsolatban is időben cselekedett: lakást vett nekik, később pedig autót is fog – írja a Blikk a Story magazin nyomán.

„A gyerekeimnek nagyon régen elintéztem, hogy mindkettejüknek legyen egy lakása, kapnak egy autót, és majd beszállok, ha szeretnének társként vállalkozni valamit. De azt nem szeretném, hogy felépítek valami birodalmat, ami majd átszáll rájuk. Vagy hogy azzal szembesüljek fent, amikor lenézek – vagy lentről, amikor felnézek –, hogy olyanná váljanak, mint a környezetemben egy-két annyira jól élő csemete, akiknek mindenük megvolt, és akiknek gyakorlatilag fogalmuk sincs az értékről, az értékrendről” "– magyarázta a BIZness című podcastben a rapper-műsorvezető, aki a beszélgetés során a munkájára is kitért.

„Az a baj, hogy az én szakmám, amiből jelenleg élek – és amiből nagyon jól élek – túlságosan kényessé teszi az életet. Az elmúlt húsz évben, amíg én eljutottam oda, hogy úgy élek, ahogy élek, rengeteget melóztam. És nem árulok zsákbamacskát, már nem akarok rengeteget melózni.

Nincs kedvem hétfő reggel felkelni, napi tizenkét órát dolgozni.”