A Hal a tortán legújabb évadában újra találkoznak Szorcsik Viki és Csuti, ami némi feszültséget eredményez a rajongók és a résztvevők között. Bár hónapokkal ezelőtt szakítottak, Viki és Csuti kapcsolata még mindig napirenden van a rajongók körében.


A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a műsor legújabb évadában közösen szerepelnek, ami sokakat felzaklat. A nézők elsősorban a színésznő viselkedését kritizálják, mondván, hogy elfogadhatatlan, ahogy az üzletemberrel bánik. Néhányan úgy vélik, hogy Viki mindezt azért teszi, mert még mindig nem tudott túllépni a múltján.

A nézők példaként említették, hogy Viki gyakran beszél volt párjáról, próbálja kellemetlen helyzetbe hozni, és néha úgy viselkedik, mintha még mindig együtt lennének. Eközben Csuti szíve már régóta foglalt.

Az egyik néző azt írta: “Nagyon gáz volt, amit leművelt, olyan, mintha nem tudná túltenni magát Csutin. Folyton róla beszél, de már az is nagyon beszédes, ahogy ránéz. És akkor, amikor végigvezette a házában a vendégeket, mondván, hogy ő jól ismeri a helyet… A kukászsákról pedig ne is beszéljünk… Le a kalappal Csuti előtt, hogy így állja a sarat”.

Másik hozzászóló keményebb kritikával illette a színésznőt: “Mit le nem vergődik ez a nő, hogy ő egy celeb alatt feküdt pár hétig, mondjuk a szintet egyre lejjebb adja, csak hogy a köztudatban maradjon…”.

Szorcsik Viki egyelőre nem tudta megszerezni a nézők szimpátiáját, ami tovább romlott, amikor egy szemeteszsákban adta át Csutinak a ruháit a kamerák előtt.

Azonban Csuti a Borsnak elmondta, hogy inkább nevetett az egészen, és hozzátette, hogy legalább nem neki kellett elmennie a ruháiért.

“Mindenki nagyon jó fej volt, készültek erre az estére. Jólesett, hogy hoztak ajándékokat, amiket szépen be is csomagoltak, Viki hozta a formáját, de viccesen fogtam fel a helyzetet, hiszen legalább nem nekem kellett elmennem a ruháimért.”