Tápai Szabina testvére, Andrea a TV2 Ütős ötös című vetélkedőjében szerepelt. 

Tápai Szabinát kézilabdázóként ismerte meg az ország, majd miután összejöttek Kucsera Gáborral, már nemcsak a sportkarrierje, hanem a magánélete is érdekelni kezdte az embereket.

2013 nyarán házasodtak össze, és még ebben az évben megszületett fiuk, Beni, majd 2018 novemberében Milla lányuk, 2021 júniusában pedig Bella. Az egykori válogatott sportoló idén februárban jelentette be, hogy válnak, Kucserával nyolc hónapja nem élnek már együtt.
Tápai Szabina testvére

Azt csak kevesen tudják, hogy van egy egy évvel fiatalabb húga, aki szintén kézilabdázónak állt. Tápai Andrea a TV2 Ütős ötös című műsorában Hevesi Kriszta és Hevesi Tamás csapatát erősítette.


A fekete hajú, dögös nő más szépségtípusba tartozik, mint nővére, akihez nem szereti, ha hasonlítgatják.  A teljes bal karját tetoválások díszítik, a homokóra például Tápai Szabinához kötődik.

Azért is becézik Pandusnak, hogy a kívülállók ne jöjjenek rá a rokoni kapcsolatra. Régebben Tapinak becézték a Tápai vezetéknévből adódóan, emiatt volt, hogy ciki helyzetbe került.


- Új edző érkezett hozzánk, mindenki bemutatkozott, egy pár szót mondott magáról. Én felálltam, és azt mondtam: „Szia, Tápai Andi vagyok, de "Tapi"-zz nyugodtan!” Kicsit megállt a levegő - mesélte a vetélkedőben.