Horváth Gréta az utóbbi időben jelentős változásokon ment keresztül, bár nemrég még igen nehéz időszakot élt át, amikor a korábbi férje szakított vele. Azóta azonban élete teljes fordulatot vett, és pozitív energiák veszik körül.


Az alakja is átalakult, amit annak is köszönhet, hogy boldogabb és sokat tanult az elmúlt időszakban. Ez is bizonyítja, hogy csakis mi vagyunk azok, akik megváltoztathatják az életünket, akár egy pillanat alatt is, egy felismerés révén.

„Változni, vagy egy teljesen új fejezetet kezdeni, SOHA NEM KÉSŐ! Ezt most egy olyan kis lendületet adó bejegyzésnek szánom, tudom sokatoknak jókor szokott jönni az ilyen.” – írta a bejegyzésében Gréta.

„Nem titok, kezdtem már újra az életem, hol egyedül, hol babával, hol gyerekkel a karomban. Minden új lélegzet az elején fájdalmas és ködös, olykor színeket sem lát az ember. Hagyni kell magadnak azt is megélni, süllyedni, aztán egy adott ponton, amikor kikapartad magadból és magadról a mocskot, venni egy levegőt és tükörbe nézni azt mondani: Szeretlek!”

„Szeretlek annyira, hogy segítek rajtad! Csak és kizárólag, te tudod magadat megmenteni! Kell hozzá erő, kitartás, elhatározás de hidd el nekem meg tudod te is csinálni, tudsz határokat szabni másoknak.”

„Évekkel ezelőtt ha vissza gondolok magamra, egy teljesen más prioritású, vágyakkal, álmokkal indítottam a napjaim. Ez a poszt szólhatna a külsőről, életmódról is, de az átalakulás sokkal nagyobb mértékű legbelül, mint amit látni lehet rajtam. Teljesen máshogy kalibráltam be az álmaim, vágyaim.”

„Teljesen más dolgokra fókuszálok mint korábban. Teljesen más álmaim lettek, ami hihetetlen mert ez fűtött, és azt hittem a személyiségem szerves része az elmúlt 20 évben. Furcsa volt a felismerés mit szeretnék közel 33 évesen az élettől, ma, holnap, és sok év elteltével. Gyökeresen elindultam egy teljesen más úton. Ezen az úton nincs megfelelési kényszer, ego és más finomság ami baromira nem én vagyok.”

„Ez az út szabadabb mint azt gondoltam, és sokkal könnyebben is veszem az akadályokat. Szorongó típus vagyok, mert nagyon fiatalkoromban szembesültem olyan dolgokkal, amivel kb. “40 év körül szoktak a nők. Ez azért megerősített kellőképpen!”

„A változás jó, a bátorság felszabadít, és a jó környezet pedig ragyogtat! Engedd el mindazt amire te legbelül nem is vágysz igazán. Lehet az amit 20 évesen jónak hittél, vagy vágyakozással töltött el, az ma már teher és nem ad örömöt. Attól nem leszel kevesebb, csak lehetőséget adsz saját magadnak a boldogságra! Hogy vagyok? Így Nagyon, nagyon jól…. egyet sajnálok csak, hogy korábban nem engedtem meg magamnak ezt az érzést! Megvan mindenem, és azt amit szerettem volna, azt gondolom maximálisan túlteljesítettem.”